HAEMUS

2001/1

na Balgarski

 

TARTALOM

HAEMUS

 

 

Juricskayné Szabeva Aszja

Szőlőmetsző Trifon - a bolgárok szőlész-szentje

 

Szent Trifon kultusza az egyik legtartósabb, de egyben legellentmondásosabb és történelmi lényegében legösszetettebb szokás a bolgár népi kalendáriumban és a pravoszláv egyházi kánonban. Ez a hagyomány az éves munkaciklushoz kapcsolódik, pontosabban a szőlőtőkék tavaszi metszéséhez.

A pravoszláv kalendáriumban Szent Trifon napja február 1. (régi stílus szerint február 14.). Az ünnep három egymást követő napon (február 1-2-3.) zajlik, amelyeket Trifuncinak neveznek, ezek sorban a következők: február 1. - Trifon-nap; február 2. - Szretenie Goszpodne és február 3. - Szt. Simon napja. Az utolsó két nap Jézus Krisztus bevezetéséhez kapcsolódik Simon templomába, a népi hagyomány pedig az ilyenkor kölykeiket ellő farkasok tiszteletéről szól. Szent Trifon vértanú, akit Kr. u. 248-ban Decius Traianus császár idején karddal végeztek ki. Apamia városában (Frígia, Kis-Ázsia) született, így egy olyan területről származik, amely a szőlészet őshazájának tekinthető.

Az ünnepnek számos népi megnevezése ismert. A bolgár területen mindenfelé Trifon Zarezan néven nevezik, de más variánsok is létezek. Pirot környékén "Trivul Zarezojnak" vagy csak "Zarezojnak" mondják, Szkopje környékén "Szent Tripun", Sztrugában gunyorosan részeges Tripunnak nevezik, Kelet-Trákiában (Malgar mellett) pedig Szent Triun a neve. A dupnicai Szt. György templom ikonján metszőkéssel ábrázolták, a következő felirattal: "Szent Trifon szőlőszabó" (1895). A "piszeorrú Trifon" (Kotel környéke) vagy az "Orrnélküli Trifon" elnevezésekhez a következő bolgár népi-keresztény legenda kapcsolódik: Szent Trifon egyszerű szőlősgazda volt, aki éppen a szőlőindákat metszette, amikor elment mellette Szűz Mária a kis Jézussal. Ő a szülés utáni 40-ik nap elteltével ment a templomba imádkozni. Trifon kigúnyolta, hogy törvénytelen a gyermeke. Hogy megbüntesse őt, Szűz Mária elment Trifon feleségéhez a faluba, és közölte vele, hogy a férje levágta az orrát. A megrémült asszony kendőkkel, hamuval, korommal és zsírral a kezében kiszaladt a szőlőbe, hogy bekötözze férjét, de őt épen és egészségesen találta. Miután elmondta férjének miért is jött, Trifon elnevette magát és megmutatta neki, hogyan kell megmetszeni a szőlőt - nem felülről lefelé, hanem alulról fölfelé. Így történt, hogy tényleg levágta az orrát.

A szőlőmetszés egész Bulgáriában elterjedt gyakorlatának elnevezése "megmetszeni a szőlőt", "megvágni a szőlőt" vagy "kiszabni a szőlőt". A szent nevéhez és a termelési gyakorlathoz fűződő népi etimológia lényege a metszőkéssel, kacorral (koszer) történő metszés (vagy újabban a Kelet-Bulgáriában elterjedt szerszám a "zavana") vagyis a szőlő megművelése, méretre vágása, metszése, kultiválása.

A népi ikonfestészet igen szorosan kapcsolódik mind a kanonikus ikonfestészethez, mind pedig az élő néphagyományhoz. A templomi festészet az egész bolgár etnikai területen Szt. Trifont fiatal emberként ábrázolja (életrajza szerint fiatalon is halt meg), aki vágószerszámot tart kezében - Nyugat- és Közép-Bulgáriában ez a "koszer", Kelet-Bulgáriában pedig a "zavana". Azt, hogy az ikonfestészetben az adott környékre jellemző hagyományos vágószerszám jelenik meg, a Brezovóban (Plovdiv mellett) található Szt. Trifon-ábrázolás is bizonyítja. Ebben a falban nem ismerik a "koszer" nevű metszőkést, hanem csak a "zavanát" használják. Az 1843-ban épült templomban azonban Szt. Trifon "koszerrel" kezében látható. A festő, Nesztor Trajkovics Debrelii Debar városából származik, és azt a metszőkést ábrázolta, amely neki még szűkebb hazájából, Macedóniából ismerős volt.

A bolgár etnikai területen összegyűjtött anyag segít a szokás időbeli, térbeli és szemantikai paramétereinek megkülönböztetésében. Ha nyomon követjük fejlődését a legfontosabb borászati régiókban, ahol a szőlőművelés elsődleges szerepet játszik a hagyományos kultúrában, és ha megkülönböztetjük a rítus stabil és állandó elemeit a másodlagos fontosságúaktól, rekonstruálni tudjuk sémáját, és meg tudjuk határozni az ünnep attribútumait.

Időben és térben az ünnep három ciklusban zajlik le: 1. előünnep - mise a templomban; 2. az ünnep maga - a szőlő metszése és 3. befejező rítus - népünnepély a faluban.

A templomban korán reggel csak erre az alkalomra szánt imát mondanak - a Szent Trifon-napi misét, amelyben a keresztény közösséget isteni szőlőskerthez hasonlítják, és könyörögnek, hogy a bőség minden egyes szőlőtőkére (vagyis keresztényre) szálljon. A Bacskovói kolostorban külön imát mondanak a kártevők ellen. A vízszentelés után a szenteltvízzel hintik meg a szőlőt. Az újabb időkben, az 1920-as évektől az egyház körmeneteket is szervez, amelyeket Szent Trifon ikonjával járják körbe a szőlőskerteket és a falut (Zmeevo falu, Sztara Zagora). Más helyeken (Perustica falu) a pap járja körül a szőlőt, szentelt vizet hint szét, és elsőként metszi a szőlőt.

Legkiterjedtebbek és rituálisan leggazdagabbak azok a szertartások, amelyek a tényleges rituális metszéshez kapcsolódnak. A szertartásos metszés gyakorlata megegyezik a tényleges metszés technikájával, amit azonban később végeznek - március hónapban, amikor a meleg idő hatására megindul a növényi nedvek keringése. A szőlőindák rituális metszésével Trifon napján azonban megkezdődik a szőlészeti munkaév (a téli pihentetés időszaka után, amely novembertől februárig tart). Így emelik ki a legelső művelet - a metszés - jelentőségét.

A mise után, néhol még előtte is, a szomszéd férfiak összegyűlnek és kimennek a szőlőbe. A rituális ételt az asszonyok készítik - cipót, amit szőlőlevél- és fürtmintákkal díszítettek, rizzsel töltött főtt tyúkot, sajtot, szalonnát, savanyúságot, kolbászt, hússal töltött pacalt ("babjak") stb. Ezen kívül még egy borral vagy pálinkával teli kulacsot is visznek magukkal, amit piros cérnával átkötött puszpánggal, borostyánnal díszítenek. A metszőkést, amivel vágni fognak, előre megtisztítják és megélesítik.

A hagyományos kultúrában a szőlőmetszés kizárólag férfimunka, amelyben a nők nem vehetnek részt. Ezzel magyarázható az a szigorú tilalom is, hogy az asszonyok ezen a napon a szőlőbe menjenek, mert "ez nem női munka, és hogy a szőlő sokat teremjen" (Rila falu, Dupnica). Ezen a napon még a vágást is megtiltják a nőknek, mert "ezen a napon vágta le Szt. Trifon az orrát" (Momcsilovo falu, Várna környéke).

A szertartások gyakorlata igen egységes. Minden férfi a saját szőlőjében 1-2-3-4-5 tőkét metsz meg, minden tőkén pedig vagy az összes vesszőt, vagy 2-3-5 darabot. Keresztet vet, bort önt szét a tőkék között, elvégzi a metszést, és újra öntöz, majd áldás mond. Egyes helyeken a Trifon-napi vízszentelés szenteltvizéből hintenek szét. Vinica faluban (Várna környéke) a kulacsból kiöntik a bort a szőlőföldek közepére, hogy "szerencsét hozzon, és a bor is így folyjon". Gorenica faluban (Vraca mellett) az öntözésnél így áldanak: "Ahogy a bor folyik, úgy nőjön a szőlő". Elsica faluban (Pazardzsik) a legelsőként megmetszett szőlővessző helyére egy kis darab "bábát" akasztanak, és az áldás így szól: "Legyen szerencsés, legyen áldott! A fürtök legyenek akkorák, mint a "bábák"!". A moravai Ljaszkovecben a férfiak leveszik kucsmáikat, és kiakasztják a levágott tövekre, hogy a szőlő sok és olyan fekete legyen, mint a kucsma.

Egy hosszabb szövegű áldásban a következőt mondják:

"Adjon Szt. Trifon
nagy termést, jó hozamot,
töltsük meg a teknőket szőlővel,
töltsük meg a hordókat borral,
adjuk el a bort jó áron,
és ne legyen ecetes!"
(Ljaszkovec)

Dél-Bulgáriában az áldás szerepjáték elemeit tartalmazza. A szőlősgazda, aki a szőlőt metszi, kérdést tesz fel:

Hé, szőlő, ki fog téged megenni?

A többi férfi pedig ezt válaszolja:

Mi eszünk meg!
Hé bor, bor, ki fog téged meginni?
Mi iszunk meg!

Délnyugat-Bulgáriában a metszést mindig két személy végzi, az áldás pedig rituális játékká válik, pontosan meghatározott cselekedetekkel és szöveggel. A metszést végző férfi megáll a szőlő egyik végében, míg a másik férfi egy szőlőtőke mögé bújik el, a kert másik végében. Az első metszi a vesszőket és mondja:

Jó reggelt, Trifon szőlője!

Légy tele szőlővel!
Betegségek és bogarak,
szelek és jégverések,
ki a szőlőből!

A rejtőzködő férfi megszólal: "Trifon a szőlőben!"

Az másik válaszol: "Hallottalak Trifon, itt vagy?"

A rejtőzködő válaszol: "Itt, itt!"

Az első kérdi: "Hol vagy, nem látlak?"

A másik: "Nem látszódom a fekete és fehér szőlőtől!"

A szőlővesszőkkel végzett rítusok a metszéssel, öntözéssel és áldással együtt, a leglényegesebb praktikák közé tartoznak. Fontos részét képezik az ünnepnek. A vesszőket általában a szőlőskertekben hagyják, hogy el ne szálljon róluk a szerencse. Észak-Bulgáriában, a Duna mentén, a vesszőket a Dunában dobják, hogy a bor is úgy folyjon, mint a folyó. Az egyik vesszőből mindig koszorút fonnak, amit a kucsma körül, a derékon vagy a vállon átvetve viselnek. Szőlővesszőből készül a szőlészkirály koronája is.

A metszés után a szőlővesszőkkel ékesített férfiak közös lakomára gyűltek össze rendszerint az erdőkerülő kalyibájánál. Észak-Bulgária középső és keleti régióiban megválasztják a "szőlő királyát". Miután minden gazda megmetszette a szőlőjét, közös lakomára gyűlnek össze. A földre, hosszú kendőkre lerakják a cipókat, a tyúkokat és többi hozott ételt, továbbá a boros kulacsokat is. Középre bazsalikomból és három szőlőindából kötött csokrot tesznek. A legidősebb és legtekintélyesebb szőlész felveszi a csokrot, és azt mondja: "Aki szerencsés, vegye át a csokrot és legyen király!". Mindenkinek joga van átvenni a csokrot, de a fiatalok általában átengedik a megtiszteltetést az idősebb és tapasztaltabb szőlészeknek, főleg annak, aki már "uralkodott", és akinek "uralkodása" alatt nem jégverés vagy szárazság, hanem bőség volt. Ő átveszi a csokrot, a többiek pedig gratulálnak neki, és elkezdődik a lakoma. Dél felé a már jól beborozott férfiak szőlővesszőkkel feldíszítik a "királyt", néha még szakállat is tesznek neki, szekérre ültetik vagy vállukra veszik, és énekkel-zenével beviszik a faluba. Ott körbe kell járniuk az összes házat, minden udvarban várja őket a ház asszonya egy üst borral. A bor egy részét ráöntik a királyra, a többit pedig megisszák az őt kísérő férfiak. A falu körbejárása a király házánál ér véget, ahol újra lakomát rendeznek. A falusi ünnepségen már az asszonyok is részt vesznek.

A körtánc, amelynek értelme a terület rituális körüljárása, kulcsfontosságú az ünnep menetében. Körtáncot járnak a szőlőskertekben a férfiak, övükbe tűzött vagy koszorúba font vesszőkkel. Körtáncot táncolnak a szőlőben a közös lakomán, majd menettánccal a faluba térnek vissza. A végén, a falu közepén, a főtéren ún. Zarezanszko vagy Trifonszko horót (körtáncot) járnak. A körtáncot vezető személy (leggyakrabban a "király") kezében borral teli kulacsot vagy kisüstöt és szőlővesszőket tart (Várna mellett). A "férfitáncnál", amelyben csak a férfiak vesznek részt, a kulacsba tűzött vesszőkkel tancolnak, a vezető "korkobasija" pedig különleges módon forgatja a levágott indákat (Parvomaj környéke). A Karadar nevű, bolgár nemzetiségűek lakta faluban (Lozengrád mellett, ma Törökországban található) gyűjtött anyagok a Szt. Trifon tiszteletére járt táncrítus egy igen régi változatába engednek betekintést. Ott ún. "mezítlábas körtáncot" járnak, amelyet a résztvevők, függetlenül a hidegtől, mezítláb táncolnak.

A munkával kapcsolatos mágikus tevékenységek a Trifon-napi rítusban szintén a legrégebbiek közé tartoznak. Ezeknél bizonyos cselekvésekkel igyekeznek meghatározott eredményt elérni. Az áldásnál főleg a szó hatalmában bíznak, úgy hogy minden kimondott szó mágikus értelemmel bír. Különösen érdekesek azok a megszólítások, amelyekkel a szőlők védőszentjéhez fordulnak: Trifoncso (becézés), Trifon öregapó, vén Trifon stb., amelyek egyrészről segítségkérést fejeznek ki, másrészről pedig tiszteletet. Legkiterjedtebb formájában akkor jelenik meg az ünnep, amikor a népi színház elemeivel gazdagodik, amelyek más hagyományos ünnepekben is megtalálhatók.

A bolgár népi kalendáriumban más olyan ünnepek is helyet kapnak, amelyek a szőlészethez és a borászathoz kapcsolódnak. Az ún. "karsovden", amikor a felesleges vesszőket tördelik le, hogy ne szívják ki a szőlő erejét, Szt. Konstantin és Elena napjához kapcsolódik (a szőlő elvirágzása után). Konstantin-napkor Vidin környékén, vagy Péter-napkor Sztara Zagora mellett elkezdik felkötözni a fiatal indákat. Az új szőlőt Nagyboldogasszonykor vagy Illés-napkor szentelik meg a templomban. A szüretet hivatalosan Krasztjo-napja után hirdetik ki. A szőlő művelésében és a bor készítésében választóvíznek számító időszakok többé-kevésbé részét képezik a népi hagyománynak úgy, hogy valamelyik kalendáriumi szenthez kapcsolódnak. Egyedül Szt. Trifon ünnepe kötődik kizárólag a szőlők metszéséhez, és ez a tény arra adott okot M. Arnaudov, Hr. Vakarelszki, D. Marinov és C. Gincsev bolgár tudósoknak, hogy különlegesebb helyet szánjanak neki a bolgárok kalendáriumi rendszerében.

A kutatások egyrészről joggal kapcsolják össze az ünnepet a régi Dionüszosz, Bromiosz, Bakkhosz, Lükurgosz istenek kultuszával. A Szt. Trifon szőlész ünnep a kereszténység kelet-európai elterjedése után egy régi hagyomány folytatása új köntösben. Nem véletlen, hogy február hónap eleje az a naptári időszak a tél és a tavasz határán, amelyben a vegetáció feléledéséhez és a meghaló-feltámadó istenek kultuszához kapcsolódó farsangi játékok zajlanak.

Dionüszosz isten alakja szintén ellentmondásos és számos kulturális réteg épült rá. Ő trák istenség, Lügíából (Frígia) származik, és a Kis-Ázsiában élt endon, biszton és kikon trák-fríg törzsekhez kapcsolódik. A régi források szerint a kezdetekben Dionüszosz, a vad természet istene, egy fában lakozik, amely imádat tárgyát képezte. Egyik megnyilvánulási formájában az állatok és növények alakjában megjelenő démonokhoz kapcsolódik. Ennek megfelelő az attribútum-rendszere is - a fallikus szimbólumokkal tarkított fáklyás felvonulásokon női és férfi szereplők vesznek részt - menádok és szatírok - akik táncos orgiákat rendeznek, állati jelmezekben jelennek meg, sőt erdei állatok megfogása és széttépése is előfordult. Dionüszosz borostyánnal feldíszített jogart ("tirsz") visz, mézet és vajat locsolnak szét. Ezek az antik ünnepek a tél és tavasz határán szerveződtek, az új vegetáció jöttét hirdették, és könyörögtek a jövendőbeli termékenységért. Csak az antik Görögországban került be Dionüszosz az olimpiai istenek panteonjába, de már a bor isteneként. Attribútumai a szőlőinda és a bor, amely a felvonulásokon ömlik. A legenda szerint az első szőlőtőkéket Dionüszosz vitte át egy üreges oroszláncsontban a kis-ázsiai tengerpartról a földközi-tengeri szigetekre. Ezzel kapcsolatban feltételezik a kutatók, hogy Dionüszosz néhány vonása és funkciója átszármazott Szt. Trifon keresztény szentre.

Más részről viszont új kérdéseket vet fel az a tény, hogy egy keresztény szent kultusza tartósan ráépült egy szőlészeti ünnepre (a metszésre). Egy régi görög legenda arról mesél, hogy került az ember annak a szőlőmetszés ismeretének birtokába. Nauplia görög városban, ahol sok szőlőskert volt, egy szőlész kaptatott fel kertjéhez szamarával, amely trágyával teli kordét húzott. Amíg szőlőjét trágyázta, a szamár lelegelte a fiatal, lédús hajtásokat. Amikor a gazda meglátta, mit tett a szamár, jól megverte. A következő évben azonban meglepődve tapasztalta, hogy a szőlőtőkék megerősödtek, és sokkal több szőlő termett. Miután felfedezte az összefüggést a metszés és a szőlőhozam növekedése között, a gazda már minden tavasszal megmetszette szőlőjét. Az eseményt a város feletti sziklába vájt kőtáblán örökítették meg, amely a szamarat és a szőlőskertet ábrázolta.

A különböző művelési technikák felfedezése a házi- vagy a vadállatok segítségével a néphitben is megjelenik. A hagyományos ember a természetben él, tanulmányozza azt, megfigyeli az állatok szokásait, és tekintetbe veszi ösztönös viselkedésüket. A szőlőmetszést megmutató szamár legendájával Bulgáriában is találkozunk. A Szungurlare faluból (Szliven környéke) származó történet azt támasztja alá, hogy régebben nem metszették a szőlőket. Egyszer a szamarak tavasszal kirágták a hajtásokat. A következő évben a tőkék bőséges termést hoztak. Azóta az emberek elkezdték metszeni a szőlőket, és megülték Szt. Trifon ünnepét, amikor is a rituális metszés történik. Másik változatot Konsztantinovo faluból (Várna) ismerünk. Mielőtt az emberek elkezdték volna a szőlőt metszeni, "a nyulak vágták a szőlőt". Miután megértették a metszés és a bőséges termés közötti összefüggést, megkezdődött a tavaszi metszés.

Ezek a legendák régmúlt történelmi korok felé irányítják figyelmünket, amikor elkezdődött a szőlő nemesítése és megjelent mint kultúrnövény. A szőlészet és borászat története két szőlőtípussal (Vitis vinifera) szembesíti a kutatót - az egyik az ún. "vadszőlő" vagy ősszőlő (Vitis vinifea subsp. silverstris; Vitis caucasica Vav.), egy liánszerű kúszónövény, amely a magas fákra futott fel. Mind a mai napig előfordul az eurázsiai térségben, Bulgáriában pedig a délnyugati régióban (Petrics, Melnik környékén), illetve északnyugaton és a Fekete-tenger partvidékén. Ez a fajta igen apró, de nagy cukortartalmú szőlőt terem, amiből magas alkoholfokú bor készíthető, hátránya viszont az, hogy kicsi a hozama és nehéz szüretelni a magas fákon. Az "ősszőlőnél" nincs művelés, gyűjtögetés folyik, a termést készen kapják.

A másik szőlőfajta - az ún. "alacsony nemesített szőlő" (Vitis vinifera subsp. sativa) a földműves nemesítés produktuma. Az agronómuskutatók egyetértenek abban, hogy sokkal nagyobb hozama igen előnyös. Szüretelése is egyszerűbb, hiszen nem nő magasra, emellett lehetőséget ad más fajták nemesítésére is. Ebből az alacsony, nemesített szőlőből különböző agrártechnológiai tevékenységek segítségével egész éves művelés következtében jön létre a szőlő és a bor. Ebből a szemszögből vizsgálva, Szt. Trifonnak, a szőlészek patrónusának ünnepe újabb távlatokat nyithat.

Szt. Trifon más balkáni országokban is ismert, kapcsolódik a pravoszláv kalendáriumhoz és az évszakok (tél és tavasz) változásához. Egy 1690-ből származó imádságban (szerb változat) megemlítik, hogy a szent megkérte Istent, kergesse ki a hernyókat és a többi rovart a szőlőkből és a kertekből, amit a Jóisten meg is tett angyala segítségével. Egy másik 16-17. századi szerb kéziratban arról esik szó, hogy a szőlőkben és szántókban előforduló kártevők ellen Szt. Trifon mécsesét kell égetni, meg kell hinteni a vetést szenteltvízzel, és fel kell olvasni Szt. Trifon imádságát. Moldvában és Bukovinában is ismert a szentről szóló legenda, de ott nincs szőlész-borász vonatkozása. Romániában a szentet "a kukacok és gyíkok Trifonjának" nevezik, ezen a napon munkatilalom van, hogy jó legyen a veteményesek termése. Az Epiroszban lakó görögök ezen a napon kalácsokat sütnek, amelyeket végiggurítanak a szőlőkön és a kerteken, a következőket mondva: "Trifon, termékenységhozó, gyere a szőlőmbe és a szántómba, együnk és igyunk.

A bolgár népi kultúrában Szt. Trifon ünnepe elsődlegesen a szőlészethez kapcsolódik, majd fokozatosan átterjed a kertészkedés egészére is. A nemesített szőlő sajátos ünnepeként számos régies elemet hordoz, továbbá új és egyelőre nem tisztázott kérdéseket vet fel a bolgár etnikum legrégebbi történelmével kapcsolatban. Az ünnep patrónusa, Szt. Trifon pedig a szőlőnemesítő kiemelt szerepét tölti be.

Menyhárt Krisztina fordítása

 
© 2001 Haemus

SLOVOTO