HAEMUS

2001/1

na Balgarski

 

TARTALOM

HAEMUS

 

 

Vinczéné Peneva Lilia

A bor képe a bolgár népdalokban

 

A szájhagyomány útján terjedő népköltészet gazdag anyaggal szolgál néhány néprajzi téma tanulmányozásához. A népdal különböző válfajaitól függetlenül, a dalokban számos történelmi korról szerezhetünk ismereteket. Tartalmukban gyakran egészen konkrét információk fedezhetők fel, amelyek egybeeshetnek a néprajzkutató terepmunkatémájával, és ezáltal lehetőséget adnak neki, hogy könnyebben rekonstruálja a régi korok életmódját. A népdalok konkrét személyekről, illetőleg egész társadalmi vagy etnikai csoportokról is adhatnak felvilágosítást. Így a néprajzi anyagok nemcsak a kommunikáció eszközei, hanem az etnikai identitás és elhatárolódás mutatói is.

A népdalok tanulmányozásakor azonnal feltűnik, hogy az évszázadok folyamán milyen fontos szerepet játszott a bor a bolgár nép életében. A török hódoltság korában a borivás a bolgár identitástudat megjelenítője. Miután arra kényszerültek, hogy más etnikai és vallási csoportokkal éljenek együtt, a bolgárok nemcsak hagyományaik, szokásaik és anyagi kultúrájuk segítségével demonstrálták nemzeti hovatartozásukat, hanem a bor használatával is. Ezért a népdalénekes élesen támadja azokat, akik más vallásúakkal isznak együtt:

Iszogatott Dimitar,

Hűs borpincékben,

Hajnaltól délidőig,

Egy pogány törökkel...

(Koprivstica, SzBNU, 46. k. 133-134.)

vagy

...Bort és pálinkát iszik Márkó,

de nem issza ám fivéreivel, csapatával,

hanem issza azt pogány törökökkel....

(Szófia környéke, SzBNU, 44. k. 329.)

 

A hetedik század fontos vízválasztó az Arab-félszigeten és a Kis-Ázsiában lakó népek és törzsek borászati kultúrájának fejlődésében. A muzulmán vallás és a hozzá kapcsolódó vallási normák előretörésével megkezdődik a szőlészeti és borászati hagyományok, illetőleg a borfogyasztás hanyatlása, ami végső soron a borivás teljes betiltásához vezet. Lévén szó régi bortermelő vidékekről, ahol a borászat hagyományos ágazat volt, ez a folyamat lassan és keservesen zajlott le. Az iszlámkor előtti, illetve annak korai szakaszából származó arab költészet a borfogyasztás tömeges voltáról és a bor okozta kábulatról tanúskodik. A bor iránti pozitív viszony mind a mai napig megtalálható az arab népek népköltészetében.

A Korán világosan mutatja, hogy a borivás tilalma nem került bevezetésre mindenhol és azonos mértékben. A kezdeti időkben nem volt olyan nagyon szigorú, és ezt a második, Mekkában kihirdetett Szúra is bizonyítja: "Megkérdeznek majd a borról és a szerencsejátékról. Válaszold: Az ember számára mind a kettőből nagy bűn és nagy haszon származik. A bűn mégis nagyobb a haszonnál." Itt még nem mutatkozik a borivás teljes tilalma. Sőt mi több, a 83., Mekkában kihirdetett Szúra egy lepecsételt borról szól, amit a mennyei Taszmin forrás vizével vegyítve isznak majd az Allahhoz közel állók.

Csak az 5. Szúrában, amelyet Medinában hirdettek ki, nevezik a bort "az ördög művének", és tiltják meg fogyasztását az igazhívőknek: "A Sátán borral és szerencsejátékkal gyűlöletet és ellentétet akar köztetek szítani, hogy így fordítsa el gondolataitokat Allahtól és az imádkozástól".

A bolgár terület török hódoltságának kezdetén a legfontosabb megkülönböztető jegy bolgárok és törökök között a vallás volt. A két vallás, a két világnézet, a két életmód, illetve a két hagyományrendszer közötti különbségek a népdalokban is tükröződnek. Emellett határozottan kiemelik, hogy a borivás fontos bizonyítéka a kereszténységhez és a bolgár etnikumhoz való tartozásnak. Érdekes az az észak-dobrudzsai népdal, amelyben a püspök fogadást köt a pasával. Ha a püspök nyer, elviszi a pasát templomba:

"Elviszlek a templomba,

bolgárokkal együtt keresztet vetsz majd,

ha majd befejeződik a mise,

kint a kapu előtt ülünk,

sült malacot eszünk,

vörös bort iszunk...

(Észak-Dobrudzsa, SzBNU, 35. k. 321-313.)

Ha a fogadást a pasa nyeri meg, a püspöknek kell a dzsámiban mennie, és piros fezzel a fején Allah előtt tiszteletét tennie.

A népdalok nagy része fogadáskötésekről szól. Általában bolgárok (keresztények) fogadnak törökökkel, arabokkal, tatárokkal, cserkeszekkel (muzulmánokkal) vagy németekkel (más vallásúakkal). Ezek a fogadások mindig azzal kapcsolatosak, ki mennyire bírja az italt, úgy, hogy a legkitartóbb győz. Gyakran csalással nyerik meg őket:

"Fogadott az ifjú Sztoján,

törökkel hogy bort iszik.

Iszogattak, eszegettek,

A török a bort meg nem itta,

Inkább vállán át kiöntötte,

Inkább csizmájában töltötte...

(Lazarci falu, Elena környéke, SzBNU, 27. k. 294.)

vagy

....Három éves bort iszik Márkó,

az arab pedig - szirupos bort...

(Szófia környéke, SzBNU, 44 k. 7.)

A bolgárok emellett mindig "három éves", "vörös", "erős", "férfias" bort isznak, míg a törökök "sziruposat", "édeset", "mustot".

Az együttélés hosszú ideje alatt a muzulmánok szintén engedtek a kísértésnek és fogyasztottak bort. Néha büszkeséggel és egy csepp kárörömmel szól a népi dalnok, hogy a hősök (junákok) erővel kényszerítették a törököket borivásra:

"Elég volt, kiáltották a törökök,

elég ezekből a gyaurokból,

elég ebből a Márkó daliából,

Minden nap arra kényszerít,

Erőnek erejével borozzunk,

Minden nap kínoz minket,

De legjobban Ramadánkor...

(Kjusztendil, SzBNU, 26 k. 145)

Minden utazó, aki átutazott a bolgár területen, arrol számol be, hogy a borivás tilalma ellenére a törökök titokban isznak. 1577. decemberében Stefan Gerlach a következőt írta naplójában: "11-én ért véget a törökök böjtje, és elkezdődött a nagy Bajrám. Tegnap a szokásnak megfelelően a hatóságok megtiltották a borivást..." Vagyis világossá válik, hogy a hatóságok igyekezetek legalább a nagy muzulmán ünnepek idején korlátozni a borivást. Ez a körülmény a népi dalnoknak is szemet szúrt:

"Törvényt hozott király Murád bég,

törvényt hozott az egész földre -

hogy ne üljenek meg csődör lovat,

hogy ne viseljenek keménykalapot,

hogy ne hordjanak zöld kaftánt,

hogy ne igyanak Ramadánkor bort...

(Razlog környéke, SzBNU 48. k. 51.)

A bolgár keresztény lakosság arra is felfigyelt, hogy a muzulmán hitre áttérített bolgárok - a janicsárok - sokkal nagyobb szabadságot élveztek a borfogyasztás területén. Sok népdalban hangzik el, hogy a janicsárok kitartóak, nem részegednek le könnyen, és így különböző szultáni parancsokat kellett teljesíteniük. Ezért Murád cár olyan hőst keres, aki le tudja győzni, és túl tud járni Banovik Péter eszén:

...Amikor elmentek Edirné városába,

találtak ott török, áttért legényt,

ki sokat iszik, de magát le nem issza...

(Szófia környéke, SzBNU, 2. k. 86-88.)

Ezért Detelin vajda is keres:

... Három testvért, három kitértet,

kik három napig isznak, de bor rájuk nem hat...

(Koprivstica, SzBNU 14. k. 68.)

A borivással ellentétben, amely a bolgár nemzetiség kifejezője, a népdalokban egy másik vonal is megjelenik - a kávéivás, mint a török és muzulmán hovatartozás mutatója. Jól megkülönböztethetőek azok a helyek is, ahol bort vagy kávét isznak, ugyanúgy, mint a látogatók személye is. Így, amikor a hős végig megy a falun:

"...Átvezette őt az alacsony utcán,

hol a kávéházban törökök ülnek,

és a gyaurok a hűs borozókban..."

(Szófia környéke, SzBNU 44. k. 277.)

Egy másik dalban Nanjo vajda Razgradba megy:

... Az Ali-Ajani kávézóban,

ott az uraság ült,

a fiatal emír vajdával,

dohányt szívtak, kávét ittak.

(BNT 2. k. 241-243.)

Számos énekben esik szó arról, hogy török, tatár vagy arab bolgár (keresztény) nőt akar feleségül venni, ezért nem felejti el jövendőbeli kötelességeit is felsorolni:

"...Zlatka majd állva áll, erős kávét főz majd...

(Csepelare, Közép-Rodope kötet, 161. o., 168.)

Egy másik dalban a pap leánya barátnőjének panaszkodik:

"...Ha majd jön a tatár,

tizenkét tatárral,

azokkal a fekete arabokkal,

engem fiatalként elragadnak,

--------------------------------------

hogy rabszolgájuk legyek,

hogy sörbetet és kávét főzzek...

(Miladinov testvérek: Bolgár népdalok Macedóniából, 420.)

Egy másik népdalban Sztojánt török katonák üldözik. Hogy könnyebben elfoghassák, a törökök bolgár harcosnak öltöznek.

...Félrevonulva állt Sztoján,

állt Sztoján és nézte,

mit is csinálnak a harcosok:

erős tüzet gyújtottak,

fekete kávét főztek,

főzték és itták is.

Gondolta Sztoján magába:

- Ezek nem hős harcosok,

nem hősök, hajdutok,

ezek inkább török katonák...

(SzBNU, 26. k. 93.)

Annak ellenére, hogy bolgár harcosnak öltöztek, a török katonák figyelmen kívül hagyták a bolgárok jellegzetes szokását - a borivást -, és saját szokásaikkal összhangban kávét főztek és ittak. Miután Sztoján jól ismerte a hajdutok azon szokását, hogy "sült bárány esznek, és vörös bort isznak", így sikerült megmenekülnie a török katonáktól.

A Lázár-napi jókívánságokban is megjelenik a kávé, mint a török nép sajátossága. Az idős bolgár férfinak szánt áldásban megjelenik az a fordulat, hogy "bort iszik az öreg Jani", míg az idős török férfiében "ül Djovlet aga a szerájban, kezében kávéscsészét tart".

A népdalokban nemcsak vallási, hanem etnikai különbségekre utaló jelzőkkel is találkozatunk. Így az a fiatalember, aki vasárnap született, azzal dicsekszik, hogy mindenki úgy szereti:

... mint a bolgárok a bort,

mint a törökök a kávét,

mint a görögök a cukrot!

(Koprivstica, SzBNU 46. k. 269.)

Az eddig idézett népdalokban két ellentétpár formálódik - a bor és a kávé. Ezek sajátos módon a két vallás hordozóit, a két népet is jellemzik, illetőleg társadalmi különbségekre is utalnak. Nem utolsósorban pedig adatokkal szolgálnak tárgyi ismereteink bővítéséhez.

Így három jelentős irányvonalat különböztethetünk meg: 1. vallási-etnikai; 2. társadalmi-osztályi és 3. konkrét-ismereti. Az első csoportnál a kávéivás csak a muzulmánokra vonatkozik, akiket "pogányokként", "törökökként", "arabokként" "tatárokként" neveznek meg. A borivók csoportjához tartoznak a bolgárok, akik "testvérek", "egyvallásúak", "csapat", "hősök", "harcosok". Köztes csoportot alkotnak a muzulmán hitre áttérített bolgárok ("janicsárok", "áttértek"). Az ő privilegizált helyzetük a török hadseregen belül nagyobb szabadságot biztosított nekik, még a Korán parancsaival szemben is. A népi dalnokokat azonban ez a körülmény arra emlékeztette, hogy a bolgár keresztény gyermekeket kényszerrel térítették muzulmán hitre és besorozták őket a török hadseregbe.

A második csoportnál (társadalmi-osztályi) a kávéfogyasztók (muzulmánok) nagy tömegéhez bolgár részről egy kis csoport csatlakozik - a keresztény csorbadzsik, akik szorosabb kapcsolatot ápolnak a hatalmon lévő török rétegekkel (pasákkal, agákkal, vezírekkel, szultánokkal). A koteli csorbadzsik isztambuli látogatásáról szóló dalban a következő hangzik el:

...Akkor a vezír így kiáltott

a szeráji szolgáknak:

Hozzatok három vízipipát,

és három édes kávét, hogy

a csorbadzsikkal együtt megigyuk...

(Kotel, BNT, 3. k. 492.)

Az ilyen esetekben a népi dalnok általában negatívan viszonyul az eseményekhez.

A néprajzkutató számára még egy csoport különíthető el, amely a borászati technológia fogalmaihoz kapcsolódik. A különböző jelzők nemcsak nyelvi, hanem művészeti aspektussal is rendelkeznek. Világosan és konkrétan fejeznek ki jellemző tulajdonságokat. Így a "rujno" jelző mindig vörös bort jelöl, amelyet a cefrével együtt érleltek, a "hároméves" a teljesen fermentált bort, a "férfias" bor - erős bort, a "szirupos" bor - édes bort, a must pedig édes szőlőlevet jelent. Ezek a fogalmak a borkészítés különböző fázisait mutatják, és a bolgárok régi borászati hagyományaira utalnak.

Nem ez a helyzet a kávéval, amelyet a törököktől vettek át, és ezért a bolgár népdalban az a török etnikum és az iszlám szimbólumává vált. A kávénak csak két állandó jelzője van - "édes" és "fekete", ami arra utal, hogy a kávé új jelenség a bolgár hagyományos kultúrában.

A három csoport más árnyalatú és jelentésű következtetések levonását teszi lehetővé. Az mutatják, hogy az anyagi kultúra jelenségeit nem lehet különválasztani a társadalmi normák és a népdalok művészeti-költészeti kifejezésmódjától. És ez az a körülmény, amely megkívánja a hagyományos népi kultúra problémáinak komplex kutatását.

Menyhárt Krisztina fordítása

 
© 2001 Haemus

SLOVOTO