2001/2

TARTALOM

HAEMUS

Petri György

Nagyon szerettem ezt a nőt

K. P. Kavafisz emlékének

Ezt a nőt, első szerelmi kudarcom

hősnőjét (barátom feleségét)

nagyon szerettem. Amióta csókolózunk

az élére-perdült-gyufásdoboz szobában,

s ő elsiklott előlem, könnyedén, mintha úszva,

mint mikor először láttam és beleszerettem

tizenhétévesen az uszodában

(Mióta nem járunk sem én sem a barátom

abba az uszodába, hol hasbarúgtunk víz alatt

éltes jellemszínészeket a rossz alakításért,

s büntetésből vízfecskendezéssel

kínoztuk némely önhitt tenoristát) -

Tíz év hagyta rajtunk azóta,

ne részletezzük, mit. Nem öltözöl jól.

Azóta jobban figyelek erre is, látod. Vagy csak azért

tűnik fel, mert tudom, hogy értesz hozzá?

- Amióta csókolóztunk

az élére-perdült gyufásdoboz szobában -

néha nem tudom, szeretlek-e még.

Ennek épp két éve: nagyon sok, ami közbejött

így és úgy. Talán túl sok. Tudunk s tudok-e még

komoly szemmel ama kínokra visszanézni?

Nagyon szerettem ezt a nőt, barátom feleségét.

S olcsó presszókban és albérleti szobám

rekaméjának cinikus rugóin, néhány angolszász könyv,

négy elkoszlott fal, egy muzeális írógép s

13 éves kori fölényes fotóarca

társaságában unatkoztam 1967-ben és 68-ban.

 

Délelőtt

Szerettem ezt a szürke szoknyád.

Vedd fel gyakrabban, kérlek, olyankor, ha

velem találkozol. Rokonszenves

a szabása, az enyhe trapézvonal is.

Ezt hívják, azt hiszem, "munkahelyi viseletnek".

Semmit sem hangsúlyoz. De épp ezáltal

többet bíz viselőjére. És a színe!

- szabadban, amikor rásüt a nap.

Este nem hat. De amióta lehetőleg

délelőtt találkozunk, már-már személyes

hálafélét érzek iránta. Részt vesz

- nem tolakodóan - együttlétünkben, bátorítja

az érett derűt otthonossá válni.

Pár hete volt, egy városszéli parkban

napoztunk, kora tavaszi

hirtelenmeleg délelőtt (padok még nem voltak)

a homokozó betonperemén. Behunytad a szemed.

S amikor - jelenlétem jelezni - tenyerem

combodhoz szorítottam, a szövetből

kettős meleg nyugodt biztatása üzent.

Testedé meg a távoli napé. És bántam akkor

az estékre elfecsérelt időnként,

a szoba szűk terének késztetését

az operai kínra. A mesterséges fény hisztériáját.

Egymásra néztünk, fanyar vidámsággal

mulatva a csalódott vágy bosszankodásán,

s hogy ingerülten szedelőzködni kezdett

szándékos zajt ütve szívünkben, mert

unta jókedvünk. Eközben a

Nap az égi egyenlítőre ért.

Felkeltünk nyújtózkodva s csikorgatva

a meszesedő izületeket. Aztán tartottam

a táskádat, s a kezed néztem,

amint a beidegzett mozdulattal

lesimítottad, igazítottad a szoknyád.

 

Krízis

Háromhete alkonyodik,

nem tud lemenni a Nap,

Isten torkán keresztben,

mint egy csirkecsont,

megakadt.

Próbálja lenyelni,

próbálja felköhögni.

Eredmény semmi.

Hívták konzíliumba

a leghíresebb orvosokat.

Testületileg

hümmögtek, harákoltak sokat.

Tragikus redőkbe

vonták homlokukat,

diszkréten átvették a

degesz borítékokat.

 

Kert

Pottyanó gyümölcsök:

körték, maradék diók

nem érzik súlyukat

a puha hóban.

Hirtelen tört a tél ránk.

Fél, nagyon fél

a szőrtelen élőlény.

Piros alma

himbálódzik a tar gallyak közt.

Mint akasztott csecsemő.

 

Én

Isten egy szem

rothadt szőlője, amit

az öregúr magának tartogat

a zúzmarás kertben.

 

Női hang

A feleségedről álmodtam. Sok értelme nem volt:

vigasztaltam valamiért

- valami teljesen hétköznapi bánata volt.

Elvesztette a táskáját vagy mi. És miközben

azt ismételgettem, hogy szedje össze magát,

nem történt semmi különös:

állandóan azon törtem a fejem,

hogy miért nem ő vigasztal engem?

 

Gyász 1971

Az asztalomon semmi.

Csak a professzor úr

Fényképe (az, amelyiken két

Végsősoron közt mosolyogni tetszik).

Majdnem az utolsó évekből.

Meg egy (állítólag párizsi)

Utcából kiszaggatott utcakő,

Az ugyancsak majdnem

Utolsó évekből.

Asztalok cserélődnek.

Kihátrálunk hol-ilyen-hol-olyan

Asztalok

Lábai közül.

Keresünk szabad asztalt.

Mint ezt, amin most írunk.

Kitesszük a Professzor úr fényképét

Erre az asztalra.

És nézzük. Hogy mit néz? 

Petri György (1943–2000) Kivételes költői tehetsége és megalkuvást nem tűrő disszidenssége miatt a magyar szellemi élet kultikus alakjává válik. 1975 és 1988 között versei csak szamizdat kiadásban jelennek meg. Már a Magyarázatok M részére című első verseskötete is, amely 1971-ben jelent meg, nagy sikert aratott. 1990-ben József Attila-díjjal tüntették ki, és 1996-ban Kossuth-díjat kapott. Versei bolgár nyelven is hamarosan napvilágot látnak.

SLOVOTO